Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Szentháromság szobor Esztergom

2500 Esztergom, Széchenyi tér

Szentháromság szobor információk

Az eredeti szoborcsoport

A Széchenyi téren, a Városházával szemben látható a Szentháromság szoborcsoport, melyet Kiss György 1900-ban készített. A szoborcsoport elődjét a város készíttette az 1710. évi pestisjárvány elkerüléséért.

Az eredeti emlékmű az évek alatt nagyon megrongálódott, ezért is cserélték le a jelenlegi szoborcsoportra. Az eredeti alkotás egyes elemei ma is megtalálhatók  Esztergomban. A levéldíszes oszlop a Szent Anna-templom oldalán, míg Szent Rozália szobra a belvárosi templom oldalán kapott helyet.

A Szentháromság szoborról

A Szentháromság szobrot  fehér mészkőből készítették. A lépcsőkkel kiemelt oltár-emlékművet három magyar szent, Szent István, Szent László és Szent Erzsébet szobra veszi körül. A szentek szobrai a háromszögletű talpazat csúcsain lévő posztamenseken állnak.

A talapzatát bronz domborművek díszítik, melyek Vajk koronázását, Pázmány Péter esztergomi érsek prédikációját és a magyar szentek Oltáriszentség előtti hódolatát ábrázolják. E felett három oszloppal közrefogott baldachinban a Magyarok Nagyasszonya áll, ölében a gyermek Jézus, kétoldalt Szent Rókus és Szent Sebestyén szobra. A baldachin tetején az Atya, a Fiú és a Szentlélek ábrázolását csodálhatjuk meg.

Forrás: Wikipedia



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Az esztergomi Polgármesteri Hivatal
Városháza

A mai városháza eredetileg Bottyán Jánosnak, a Rákóczi-szabadságharc „Vak Bottyán” ...

Esztergom - a kikötőváros

Esztergom fejlett iparú iskolaváros Komárom-Esztergom megyében, az Esztergomi kistérségben........

Az esztergomi Széchenyi tér
Széchenyi tér

A Schéchenyi tér Esztergom főtere. Itt található az Ister-kút, ami egy öt női alakból ...

Még több Látnivaló Esztergomban

Logó
Babits szobor

A költő születésének 125. évfordulóján avatták fel az esztergomi Babits Mihály szobro...

Az esztergomi Ister kút
Ister-kút

Az Ister-kút a Széchenyi téren egy öt női alakból álló szökőkút. A szobrokat Párká...

Az esztergomi Széchenyi tér
Széchenyi tér

A Schéchenyi tér Esztergom főtere. Itt található az Ister-kút, ami egy öt női alakból ...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 30

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 30

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Rejtélyek Szobája

Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...

Szállás a közelben

1 Esztergom Hotel

A háromcsillagos Esztergom Hotel a Duna partjától pár lépésre, a Bazilika közelében, Pr...

2 Hotel Esztergom

Esztergomban, a Prímás- szigeten, nyugodt zöld környezetben, mégis 5 percnyire a belváros...

3 Mediterraneo Vendégfogadó Esztergom

Esztergom üdülő övezetében, az élményfürdő szomszédságában a belvárostól 5-perc s...

Megosztom



Látnivaló kereső Esztergom

Partnereink




Facebook