A városom.hu hivatalos blogja városi programokról, eseményekről, látnivalókról, közlekedésről és a közösségi életről.
Országos Nyitóoldal / Esztergom / Blog / Turisztika / Esztergom - a kikötőváros
Esztergom fejlett iparú iskolaváros Komárom-Esztergom megyében, az Esztergomi kistérségben. Kikötőváros a Duna folyam partján. Kedvelt idegenforgalmi célpont.
Az Árpád-korban Magyarország fővárosa, Esztergom vármegye, később Komárom-Esztergom megye székhelye 1950-ig. Az esztergomi érsek székvárosaként a római katolikus egyház magyarországi központja. A városban alakult meg 1881-ben a Magyar Vöröskereszt elődje. 1895-ben a városhoz csatolták Szentgyörgymező, Szenttamás és Víziváros településeket, majd 1985-ben Pilisszentlélek községet is. A magyar repülés egyik bölcsője: 1936-tól az itteni kisrepülőgépgyárban dolgozott idősebb Rubik Ernő repülőmérnök. A rendszerváltás után megalakult Alkotmánybíróság hivatalos székhelye, az Ister-Granum Eurorégió központja. A Dunántúlon, a Pilis-hegység lábánál, a Visegrádi hegységtől nyugatra, Komárom-Esztergom megye észak-keleti részén, a Duna folyam jobb partján, a Szlovákiához tartozó Párkány várossal szemben fekszik. A Dunakanyar legfelső városának szokták nevezni. Az EU normához igazodó területi felosztás szerint a Közép-Dunántúli Régióhoz tartozik, turisztikai szempontból a Budapest–Közép-Duna-vidék turisztikai régióhoz.
A Duna félkörben fogja körbe a várost, és két ágra szakadva alkotja a Prímás-szigetet. Az óvárosra kelet-nyugat irányú beszorítottság jellemző. Nyugatról a Duna, Keletről pedig a Vaskapu fogja közre, ezért jellemző rá az észak-déli irányú kiterjedés. Az óvárostól 5 km-re délre fekszik Kertváros, ahol a város lakosságának közel ötöde él. A
Az Esztergom név eredetével kapcsolatban több elképzelés is létezik: * Egyesek szerint az Iszter(gam)ból ered (Iszter=Duna, Gam=Garam). Mindenesetre az Esztergom szó első írásos említése 1079-ből való. Mivel Esztergom a Dunakanyarban épült, a gom utótag jelentése lehet a hajlat, görbület (pl: gomb, gömb, gumó). * A név legrégibb alakja Iszterograd, ami az Esztergomnál a Dunába torkolló Garam folyóra utal (üsztürü=mellékág). * Neve bolgár-török estrogin küpe (= bőrpáncél) és a strgun (= tímár) főnevekből ered és egykori bőrpáncélkészítők lakhelyére utal. * Nevének eredetével kapcsolatban a szláv sztregomj (= akire vigyáznak) szó is szóba jöhet.
A város területe már a prehisztorikus időkben lakott hely volt. A római időkben Salvio Mansio néven település állt itt. A rómaiak Solva néven castrumot építettek itt, a limes része volt. A 960-as években Géza fejedelem új, állandó székhelyének Esztergomot választotta. Itt született Vajk, azaz Szent István király, akit itt is kereszteltek meg. István uralkodása óta érseki székhely. A várhegyem építette fel hazánk legelső székesegyházát, amit nevelőjéről Szent Adalbert-templomnak nevezett el. A középkori Esztergom több önálló egységekbe szerveződött. A királyi várost rengeteg külváros vette körül. Itt működött a 13. század elejéig az ország egyetlen pénzverdéje.
A 12. században a városban megfordult többek között II. Konrád német császár, VII. Lajos francia király és Barbarossa Frigyes német-római császár. Imre király 1198-ban az érseknek adta a várost.
1242 telén a tatárok a várost lerombolták, de a fellegvárat nem tudták bevenni. A tatárjárás után a királyi udvar előbb Visegrádra, majd Budára költözött.
1301-ben Esztergomban kapott magyar koronát Károly Róbert. A trónviszályok alatt a város többször is gazdát cserélt. A 15. században vallási és kulturális központ volt. Gyakran fordultak meg itt királyi vendégek és Európa-szerte ismert tudósok, művészek.
1543-ban elfoglalta a török, az Oszmán Birodalom végvára, az Esztergomi szandzsák központja lett. A tizenötéves háború idején Karl Mansfeld csapatai báró Cseszneky Mátyás magyar huszárainak segítségével visszafoglalták, de 1683-ig – végleges felszabadításáig – többször gazdát cserélt, az egymást követő ostromok során majdnem az egész város elpusztult, elnéptelenedett. A kurucok hatheti ostrom után, 1706. szeptember 16-án, Rákóczi személyes vezetésével foglalták el a várat.
1708-ban visszakapta szabad királyi városi rangját. A török hódításkor elmenekült érsekség csak 1820-ban tért haza. 1822-ben kezdték építeni a bazilikát, melyet 1856-ban szenteltek föl. Az 1848-as szabadságharc alatt Kossuth Lajos és Széchenyi István is megszálltak a városban. 1849. április 16-án a magyar sereg itt is győztes csatát vívott az osztrákokkal.
1876-ban törvényhatósági jogú városi jogai megszűntek, és rendezett tanácsú városként, szabad királyi városi címmel, betagolták Esztergom vármegye szervezetébe. Ezt azzal indokolták, hogy lélekszáma nem érte el a 15 ezer főt, és gazdasága sem volt elég erős. 1895-ben átadták a Budapest–Esztergom vasútvonalat. Ugyanebben az évben, szeptember 28-án nyílt meg a Mária Valéria híd is Esztergom és Párkány között, és ebben az évben egyesült véglegesen a város három szomszédos településsel (Víziváros, Szenttamás, Szentgyörgymező). A trianoni békeszerződés után elveszítette vonzáskörzetének nagy részét. 1919-ben cseh légionáriusok lerombolták a Mária Valéria hidat, amelyet csak 1927-re sikerült újjáépíteni. Az ideiglenesen egyesített Komárom és Esztergom vármegyéknek 1923-tól Esztergom lett a székhelye. A harmincas években feltárták az addig a föld alatt fekvő várat, artézi fürdőket építettek, kedvelt idegenforgalmi célponttá tették Esztergomot.
A második világháborúban, 1944-ben visszavonuló német csapatok felrobbantották a híd három középső nyílását. A szovjetek 1944 december 26-án foglalták el. A város hivatalosan az 1950-es megyerendezésig, ténylegesen azonban 1952-ig maradt megyeszékhely, mivel a megyei tanács végrehajtó bizottsága csak ekkor tudott Tatabányára költözni.
Több megyei intézmény azonban, mint például a megyei földhivatal, a levéltár, a megyei börtön és az 1980-as évek végéig a megyei bíróság is Esztergomban maradt. Az 1950-es években katonavárosként emlegették.
Fél évszázados roncsaiból 2001-re ismét újjáépült a Mária Valéria híd. A híd megint összekötötte a várost történelmileg kialakult vonzáskörzetével. Regionális vezető szerepét tovább erősíti a 2003-ban megalakult Ister-Granum Eurorégió, amely nagyjából a régi Esztergom vármegyét, és Hont vármegye egyes részeit, területét öleli fel.
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide
Jászberényi kultúrális programok
A Jászkerület Nonprofit Kft. nyitott, minden korosztály számára kultúrát, ismeretet köz......
Hatvan
Püspökladányi Győgyfürdő
Gyógyulás, felfrissülés, kikapcsolódás és szórakozás élménye várja a Püspökladán......
Hajdúszoboszló
Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron!
Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz......
Budapest